Természetföldrajzi bemutatás

A Duna Magyarország és Közép-Európa legnagyobb folyója. Megyei szakasza az 1786 fkm-től 1699. fkm.-ig terjed. Medrét tektonikailag meghatározott teraszos völgybe mélyítette Ny-K irányban. Mederszélessége 360-920 méter.

Átlagos vízhozama 2100 m3/s körül alakul, maximális vízszint-ingadozása 6-8 méter. Évente két nagyobb árhulláma van: a koratavaszi (április-május) "jegesár"a kisebb, a folyómenti alacsonyabb vidékek hóolvadása okozza. A koranyári (június) "zöldár" a nagyobb, amit az Alpok magasabb régióiban beálló hóolvadás és a vízgyűjtőterületen lehulló nagy mennyiségű csapadék idéz elő, ekkor szállítja a legtöbb vizet a folyó (akár 8000 m3/s vízhozam). Legkisebb vízállása ősszel, ritkábban a tél elején van, ekkor mintegy 5-600 m3/s a vízhozama. Összességében a Duna árvízei az év első felére, a középvizek a nyári időszakra, a kisvizek az őszi-téli időszakra jellemzőek. Vízhőmérséklete augusztusban a legmagasabb, januárban a legalacsonyabb. Nagy tömegéből adódóan nehezen hűl le, csak a felszín közelében csökken 0 fok Celsius alá hőmérséklete. Hidegebb időszakokban gyakori a jégzajlás, a mellékágak befagyása.

A folyó még a közelmúltig is mintegy 4-500.000 m3/év hordalékot sodort magával, melynek jó részét már a Kisalföldre érkezve lerakta, jelentős mennyiséget hagyott hátra azonban az alsóbb szakaszokon is. Ezt bizonyítja a megyében található 40 kisebb-nagyobb sziget, zátony (legnagyobbak a Koppánymonostori-, a Neszmélyi-, a Táti-szigetek). A múlt évszázad végi folyószabályozási munkálatok során partját sok helyen kikövezték, a szigetek egy részét kőgáttal leválasztották a főmedertől. Az így elzárt mellékágakban lelassult, megszűnt a víz folyamatos áramlása, feltöltődésük felgyorsult. A közelmúlt drasztikus beavatkozásainak egyike, a bősi duzzasztómű, felfogja a hordalék nagy részét. Ezáltal a folyó a medrében lévő homokot-kavicsot sodorja tovább és mélyíti egyre jobban ágyát. Abszolút vízszintje - és a part menti területek talajvízszintje - csökken, az élőhelyek lassú pusztulását előmozdítva. A duzzasztómű további jelentős negatív hatást gyakorol a Duna élővilágára az üzemeltetéséből adódó rendszertelenül megjelenő kisebb-nagyobb árhullámokkal, amelyek mintegy "kimossák" a folyót. A Duna vízminőségét erősen befolyásolja, hogy a part menti települések és ipari üzemek szennyvize tisztítás nélkül ömlik a folyóba, valamint a hajózásból eredő esetenkénti olajszennyeződés is jelentős.

A folyó megyei szakasza bár nem áll természetvédelmi oltalom alatt, de szerepel a nemzetközi jelentőségű (IBA) madárélőhelyek listáján. Jelentősége az európai madárvonulásban és az ún."zöld folyosók" hálózatában kiemelkedő. Napjainkban Nyergesújfalu Duna-szakaszán egy európai jelentőségű vadlúd-gyülekezőhely van kialakulóban, a vadludak számában ugrásszerű állománynövekedés tapasztalható az elmúlt néhány év során. A vizsgálatok azt mutatják, hogy az itteni éjszakázóhely kialakulása rendkívül szoros kapcsolatban áll a tatai telelőcentrum esetében tapasztalható jelenségekkel. A Duna megyei szakaszáról olyan madártani megfigyelések származnak, mint az ékfarkú lile (Charadrius vociferus) első hazai előfordulása, a gyűrűscsőrű sirály (Larus delawarensis) vagy a jeges sirály (Larus hyperboreus) megfigyelése.

Főbb élőhelytípusok

Galériaerdők A folyót és mellékágait kísérő fűz-nyár ligeterdők a legjellemzőbb fás társulásokl. Viszonylagos érintetlenségüket sokszor szó szerinti elszigeteltségüknek köszönhetik: nagy részük a szigeteken található. Aljnövényzetüket sokszor áthatolhatatlan szedresek, vadszőlős részek alkotják, máshol derékig érő csalánosokat találunk. A folyó kiöntéseinek köszönhetően gazdag a tápanyag-utánpótlásuk. Jelentős fészkelő együttesek a vegyes gémtelepek (szürke gém (Ardea cinerea), kis kócsag (Egretta garzetta), kárókatona (Phalacocorax carbo), bakcsó (Nycticorax nycticorax)), melyek megyénkben csak itt találhatóak (pl. ácsi Zsidó-szg., süttői Mocsi-szg.). Jellemző fészkelője a területnek a számtalan énekesmadár-faj mellett (kerti geze (Hippolais icterina), függőcinege (Remiz pendulinus), berki tücsökmadár (Locustella fluviatilis), fülemüle, stb.) a kis számban előforduló barna kánya (Milvus migrans), karvaly (Accipiter gentilis), egerészölyv (Buteo buteo). Ezen élőhely létét veszélyezteti a partrendezés, gát- és duzzasztómű építés, fatolvajlás, nagyüzemi fakitermelés. A galériaerdők helyére az elmúlt évtizedekben sajnos számtalan helyen nemesnyár ültetvényeket hoztak létre.

Vizenyős kaszálórétek A mesterségesen létrehozott élőhelyek egyik legértékesebb képviselői. Előfordulnak mind a part menti vízjárta területeken (Ács, Szőny, Neszmély, Dunaalmás), mind a nagyobb szigetek belső tisztásain (táti Radványi-szg., Monostori-szg.). Elsősorban táplálkozó területként fontosak (pl. fehér gólya (Ciconia ciconia), szürke gém, kis kócsag), de mint fészkelőhely is számba jönnek vizesebb években (bíbic (Vanellus vanellus), piroslábú cankó (Tringa totanus)). A tavaszi vonulás során számtalan parti- és gázlómadárnak nyújt biztos táplálékbázist. Jelentős természeti értéket képviselnek a rajtuk kialakult sajátos növénytársulások is. Létüket veszélyezteti a csatorna- és gátépítés, beszántás.

Szigetek A Duna szigetei változatos élőhelyet kínálnak a madárvilágnak. A különböző növénytársulások folytán sok fajnak biztosítanak fészkelő és táplálkozó területet. Háborítatlanságuk szintén jelentős vonzerő a zavarásra érzékeny fajok szempontjából (ragadozó madarak, vadludak). Jellemzőek az ártéri bokorfűzesek, fűz-nyár ligeterdők, a magasabb térszineken keményfás társulások (ma már nagyon ritka), nedves kaszálórétek, a magaspartok és a szigetek elején-végén a zátonyszerű kavicspadok. Létüket veszélyezteti a gát- és duzzasztómű építés.

Zátonyok A zátonyok a szigetképződés első megjelenési formái. Rendszeres vízborítottságuknak köszönhetően állandó növényzettel ritkán rendelkeznek. Táplálkozó és pihenő területei cankó- , lile-, réce- és sirály fajoknak (pajzsos cankó (Philomachus pugnax), havasi partfutó (Calidris alpina), csigaforgató (Haematopus ostralegus), ezüstlile (Pluvialis squatarola), dankasirály (Larus ridibundus), sárgalábú sirály (Larus cachinnans), vetési lúd (Anser fabilis) stb.) mind fészkelési, mind vonulási időszakban. Fészkelő területként a szárazabb időszakokban jönnek számításba a kis lile (Charadrius dubius) és billegető cankó (Actitis hypoleucos) számára. Létüket veszélyezteti a kavicskotrás, mederrendezések.

Magaspartok Magaspartok a folyó kanyarulatainak külső ívén és a szigetek vízmosta oldalán jönnek létre. Folyamatosan változnak, alakulnak a vízjárás függvényében. Jelentőségük a partfalak üregeiben költő madárfajok fészkelőhely biztosítása szempontjából kiemelt. A magasabb, nyitottabb partfalakban neveli fiókáit a partifecske (Riparia riparia) állomány jelentős része, a kissé növényzettel, gyökerekkel fedett falakat kedveli a színpompás jégmadár (Alcedo atthis). Létüket veszélyezteti a gátépítés, mederrendezések.

Nyílt vízfelületek Számtalan vízhez kötődő faj táplálkozó területe: sirályok, récék, gémek, kárókatonák szerzik táplálékukat a sekélyebb és mélyebb részeken. A nagy tömegben itt telelő víziszárnyas (kerceréce (Bucephala clangula), kontyos réce (Aythya fuligula), barátréce (Aythya ferina), tőkés réce (Anas platyrhynchos), kis bukó (Mergus albellus), nagy bukó (Mergus merganser), stb.) szinte vonzza a terület csúcsragadozóját: jelentős a Duna mentén telelő réti sasok (Haliaeetus albicilla) száma is. Az állóvizek befagyása után ide húzódnak vissza a halastavakról a réceféléken kívül a bütykös hattyúk (Cygnus olor) is.

Kapcsolódó témakör: A dunai szigetek természeti értékei , Vízimadár monitoring, Vadlúd szinkron, Gémgyűrűzés