|
Minden
álmunk teljesült!
Tata, 2006. november
24-26.
Beszámoló a VI. TATAI VADLÚD SOKADALOMról
Csonka
Péter - szervező
Végre
olyan reményekkel indult a Sokadalom, ahogyan azt minden egyes alkalommal vártuk.
Enyhe időjárással és derült éggel…
Pénteken
este Musicz László az MME Komárom-Esztergom megyei Csoport elnöke és Horváthy
Lóránt Tata Város alpolgármestere nyitotta meg a hatodik Sokadalmat és
vette kezdetét az előadások sora.
Hallhattunk rövid ismertetést
a versenyszabályzatról, a Gerecse-hegység flórájáról, a Ramsari Egyezményről
és annak megyei apropójáról, a 2007-es Fontos Madárélőhelyek (IBA)
Monitoringjáról, illetve a faj vagy nem faj problémakörről, avagy a taxonómiáról.
Sajnos, mivel a megelőző előadások elhúzódtak és a hallgatóság fáradt
volt, így a Burma–ÉK India madarász élményeket bemutató előadás
elmaradt.
Szombat reggel 6 órakor
indult a madarászverseny, amelyre 31 csapat regisztrált, majd 27 csapat adta
le a kitöltött adatlapját 18 órakor. Az eredményhirdetésre 20 órakor került
sor, melyet Halmos Gergő MME igazgató vezetett le. Elmondása alapján a nap
folyamán 106 madárfaj regisztráltak a résztvevők. A legritkább fajt Fodor
András találta egy 9 példányt számláló kis kárókatona csapat formájában
és Kókay Szabolcs macskabagoly festményét kapta ajándékba. A legérdekesebb
fajra Horváth Gábor bukkant, amely egy örvös légykapó volt és Zsoldos Márton
vándorsólyom festményét vette át. Nehézy László különdíját, amely törpekuvik
fotó volt, Bolla Adrienn kapta a Komárom-Esztergom megyei MME események előkészítésében,
szervezésében nyújtott hosszú évek munkájáért.
A verseny területén
megfigyelhető volt a reggeli kihúzásnál 14500 lúd, 3800 réce és körülbelül
5500 sirály, felbukkant kékes rétihéja, vándorsólyom, havasi partfutó, füstös-,
szürke-, billegető-, és erdei cankó, kis sirály, ezüstsirály, tüzesfejű
királyka és kormosfejű cinege a sok egyéb madárfaj között.
Eredmények:
Felnőtt kategória (29 nevezett
csapat):
I.
Horváth Gábor, Kóta András, Selmeczi Kovács Ádám (74 faj, 2 hang)
II.
Gál Szabolcs, Cser Szilárd, Faragó Ádám (73 faj, 3 hang)
III.
Agócs Péter, Kiss Tamás, Tamás Ádám (71 faj, 8 hang)
IV.
Verseczki Niki, Berényi Zsombor, Bajor Zoltán (70 faj, 6 hang)
V.
Ruzsa János, Hegedűs Dániel (69 faj, 4 hang)
VI.
Steiner Attila, Bodor Gábor, Lendvai Csaba (69 faj, 9 hang)
VII.
dr. Magyar Gábor, Schmidt András, dr. Hadarics Tibor (67 faj, 6 hang)
VIII.
Koczka András, Pánya Csaba, Weszelinov Ottó (66 faj, 1 hang)
IX.
Bátky Gellért, Bátky Kolos, Szeimann Péter (62 faj, 4 hang)
X.
Bozó László, Bozó Zoltán, Bozó Vilmos (55 faj, 0 hang)
XI.
Daniel Bastaja, Fodor András, Nehézy László (53 faj, 3 hang)
XII.
Barkóczi Csaba, Gyarmati Gábor, Lázár Bence (51 faj, 1 hang)
XIII.
Szeghalmi János, Kovács Ildikó, Lopusny András (47 faj, 0 hang)
XIV.
Dikasz Endre, Laczik Dénes, Frenyó Gábor (46 faj, 3 hang)
XV.
Serfőző József, Kéri Péter, Komeiner Péter (44 faj, 2 hang)
XVI.
Tihanyi Gábor, Simay Attila, Simay Gábor (43 faj, 1 hang)
XVII.
Barna Márta, Mészáros József, Takács Ádám (42 faj, 2 hang)
XVIII.
Bárdos Imre, Abonyi Ottó, Szegedy István (41 faj, 0 hang)
XIX.
Staudinger István, Kovács Zoltán, Reiger Magdolna (41 faj, 0 hang)
XX.
Kiss Ernő, Tóth Sándor, Miklós Nóra (40 faj, 1 hang)
XXI.
Göbölyös Dávid, Tóth Bálint, Barta Zsolt (36 faj, 0 hang)
XXII.
Dr. Kézdy Pál, Menyáth Réka, Vízkert András (36 faj, 6 hang)
XXIII.
Nagy kornél, Behon Gábor, Gyebnár Gyula (36 faj, 7 hang)
XXIV.
Kókay Szabolcs, Zsoldos Márton, Stefan Boeusch (30 faj, 5 hang)
XXV.
Porkoláb Magdolna, Gergely Cecília, Madarász Csilla, Sió Zsolt (26 faj, 0
hang)
Ifjúsági kategória (2 nevezett
csapat):
I.
Hargitai Balázs, Hargitai Ákos, Hargitai Bálint (59 faj, 4 hang)
II.
Forintos Niki, Gránicz Laura (50 faj, 5 hang)
A
verseny ifjúsági kategóriájában a díjazást a zakkpakk, míg a felnőtt
kategóriában az MME Titkráság és a Komárom-Esztergom megyei Csoport,
illetve a birding.hu biztosította az ajándékokat.
Szombat
este az eredményhirdetés előtt és az előadások között bor felismerési
verseny vette kezdetét, amely között tájékoztatást kaptunk az országos
gyurgyalag védelmi programról, a kék vércse Life program helyzetéről,
illetve nyugat-afrikai madarász élményekről Gambiából.
Aki,
ha csak néhány percig is megfordult a rendezvény nyílt madár- és természetvédelmi
napján szombaton, az állítja, hogy igazi madarászfesztivál zajlott Tatán.
Amíg a versenyzők rótták a kilométereket a városban, addig tömegek áramlottak
a vadludak kihúzáshoz, melyet 1200 ember tekintett meg, majd 2500-an látogatott
ki a behúzásra. Ennek tükrében, hiszen a fennmaradó körülbelül 7 órában
is folyamatosan érkeztek a látogatók, megállapítható, hogy 4500-5000 látogatója
volt a Sokadalom ezen részének a madármegfigyelő toronynál.
A
torony környezetében zajló programok körében megrendezésre került a
Gerecse-hegység flóraművének bemutatása, a gyermek rajzverseny eredményhirdetése,
folyamatosan zajlott a gyerekcsoportok vezetése, az érdeklődők számára madártani
és kultúrtörténeti előadások tartása, illetve természetvédelmi tanácsadásra
ugyancsak nyílt lehetőség. Madárgyűrűzési bemutató, MME Madárbarát
Bolt, madárfestmény vásár és természetvédelmi könyvek, kiadványok várták
a kilátogatókat és teleszkópok és kézi távcsövek tesztelési lehetősége
ugyancsak biztosított volt.
Vasárnap
vezetett madarász túra indult 7 órakor a szlovákiai Bősi-víztározóhoz,
nagyon komoly érdeklődés mellett.
A
természetvédelmet súlytó megannyi probléma között jó volt madarásznak,
természetvédőnek lenni ezen a napon itt, a Tatai Öreg-tó partján.
Köszönjük
minden szervező, előadó, versenyző, látogató érdeklődését! Jövőre
visszavárunk mindenkit!
Tatai
Vadlúd Sokadalom szervezői
Köszönjük támogatóink adományát:
-
Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság
-
Tata Város Önkormányzata
-
Tatai Mezőgazdasági Rt.
-
Duna-Ipoly Nemzeti Park
-
Juhász Tímea keramikus
-
Öreg-tó Klub Hotel
-
birding.hu
-
Kókay Szabolcs - www.kokay.hu
-
Zsoldos Márton - zsoldos-marci@invitel.hu
-
Bátky Tibor borász
-
Nehézy László természetfotós
Köszönjük minden látogató, érdeklődő és
versenyző megtisztelő jelenlétét Tatán! Ne feledjétek: Jövőre vissza várunk
benneteket!
Tata,
2006. november 28.
|