A Sokadalom
madarász versenye azzal a céllal kerül évente megrendezésre, hogy a nagyszámban
jelen lévő madarászok egyidejű megfigyeléseivel gyűjtsünk adatokat a területen
mozgó madarakról. A verseny helyszínének nagy része helyi jelentőségű védett
természeti és Natura 2000 terület,
illetve a ramsari egyezmény hatálya alá tartozó nemzetközi jelentőségű
vizes terület, így az innen származó adatok nagy jelentőséggel bírnak.
·
A verseny 600–1800-ig
tart Tata város területén, a versenyhelyszínen kapott térkép alapján.
·
A verseny indítása
és annak zárása a madármegfigyelő-toronynál történik a fenti időpontban.
A fajlistát a regisztráció helyszínén lehet felvenni, majd ott kell leadni.
·
Ifjúsági (18
év alatti csapattagok) és felnőtt (18 év feletti csapattagok) kategóriában
indulhatnak az érdeklődők háromfős csoportban. A két kategóriában az első
három helyezett csapat kerül díjazásra.
·
Az egyes kategóriákban
csak abban az esetben hirdetünk helyezetteket, amennyiben legalább 5 nevezett
csapat a fajlistáját a verseny zárásánál leadja.
·
A versenyben
kizárólag 3 fős csapatok indulhatnak, a csapatot kísérheti 1 fő, akinek
nevét a füzetben rögzíteni kell! A kísérőnek a verseny egész ideje alatt
meg kell tartania „passzív” státuszát, madár megtalálásában és határozásában
nem vehet részt, teleszkóppal nem rendelkezhet és semmilyen módon nem segítheti
a csapatot.
·
A megfigyelés
és a hang alapján történő észlelést külön kell feltüntetni.
·
A csapat
fajlistáján a látott és hallott madarak 10%-nál fogadható el két
megfigyelő együttes észlelése (Ez esetben a megfigyelők számát a megjegyzés
rovatban fel kell tüntetni.). Egy ember által észlelt madárfaj nem számolható.
·
A verseny területén
kívül észlelt madarak figyelembe vehetők,ha a megfigyelők a kijelölt területen
belülről tartózkodnak.
·
Megfigyelőtornyoknál
abban az esetben, ha a csapat mögött vannak várakozók, a maximálisan fenn tölthető
időtartam 15 perc
·
A verseny közben
és annak területén csak gyalogosan lehet közlekedni.
Tilos:
·
A tó mederterületén
tartózkodni
·
Magnót használni
·
A tómederbe
nagyteljesítményű lámpával bevilágítani
·
A csapat
tagoknak verseny közben nagy távolságra (max.100 méter) szétválni
·
A verseny során
a városlakók nyugalmát zavarni
Fontos
tudnivalók:
·
A verseny során
a megfigyeléshez használható megengedett eszközök: kézitávcső, teleszkóp,
elemlámpa.
·
A versenyellenőrök
munkáját mindenben segíteniük kell a résztvevőknek. A verseny során is
tartsuk be a madármegfigyelés etikáját! A versenyzők egymást szándékosan
ne gátolják a megfigyelésben, viszont megengedett egymás segítése információval
!
§
Figyeljünk a
Nomenclator Bizottság leírandó fajaira. A leírást a ritka faj
megtalálójának kell elkészítenie!
§
A természeti
és történelmi értékek eredeti állapotának megőrzésére ügyeljünk.
A végeredményt
befolyásoló tényezők:
·
Holtverseny
esetén a helyezés eldöntésében az alábbiakat vesszük figyelembe:
1.
mindhárom
versenyző által észlelt fajok száma.
2.
„látott”
madárfajok száma
3.
megfigyelték a
„Sokadalom legjobb madárfaj”-át
4.
megfigyelték a
„Legérdekesebb madárfaj”-t
5.
előbb figyelték
meg a „Sokadalom legjobb madárfaj”-át
6.
előbb figyelték
meg a
„Legérdekesebb madárfaj”-t
·
A „Sokadalom
legjobb madárfaja” odaítélésében a faj hazai- ill. nemzetközi természetvédelmi
státusza alapján díjazunk a versenybizottság döntése alapján.
·
A „Legérdekesebb
madárfaj” elnyerésénél a szokványostól eltérő, ill. helyi szempontból
érdekes előfordulást díjazzuk a versenybizottság döntése alapján.
·
Fontos, hogy a
„megjegyzés” rovatba tüntessük fel a ritka vagy érdekesnek vélt találásoknál
az észlelés időpontját (perc pontossággal) és egyéb adatokat (pl. pontos
helyszín, példány szám), ezek számíthatnak a helyezéseknél is. A két
fenti kategóriában győztes madárfajt megtalálók közül az kapja a különdíjat,
aki a verseny során előbb találta meg a fajt.
·
Érdekes vagy
ritka madárfaj megfigyelése esetén a szervezőket kérjük értesíteni a
20/299 8665 vagy a 30/663 4659-es telefonszámon ( sms vagy hívás!)!
·
A versenyszabályzat
bármilyen megsértése a csapat kizárását
vonhatja maga után!
Tatai Vadlúd Sokadalom szervezői
Kérünk mindenkit az
etikus, versenyszabályzatot és egymást tiszteletben tartó versenyzésre!