|
Gólyával ütközött egy rendőrautó Szegeden 1998.12.31.
Különleges baleset történt szerdán délután Szegeden: gólyával ütközött
egy rendőrautó - tájékoztatott Tuczakov Szilvána hadnagy, a Csongrád
Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
A baleseti járőrkocsi tompított fénnyel, mintegy 30 kilométeres sebességgel
haladt a 45-ös számú főútra kivezető Kálvária sugárúton, amikor egy
alacsonyan szálló gólya a kocsi visszapillantó tükrének ütközött. A kis
sebességnek köszönhetően csak minimális kár keletkezett a rendőrautóban.
A megsérült gólyát a közeli vadasparkba szállították. Mint Gősi Gábor,
a vadaspark igazgatója az MTI tudósítójának kérdésére elmondta, a gólyának
nem tört el semmije, csupán a csőre sérült meg. Így remény van a felépülésére,
egyelőre azonban karanténban őrzik felgyógyulásáig. Utána a Kiskunsági
Nemzeti Parkkal egyeztetve gondoskodnak a madár jövőjéről. Az igazgató
hozzátette: az elmúlt hetekben Szeged több részéről is érkezett bejelentés
hozzájuk, hogy gólyát látnak, sőt több helyen enni is adtak neki, de mire
a vadaspark szakemberei kiérkeztek a helyszínre, már nyoma veszett.
(MTI)
|