További információk:

2004. évi eredmények

2003. évi eredmények

 

GYÖNGYBAGOLY VÉDELMI program

A Csoportunk 1997. óta a Gyöngybagolyvédelmi Alapítvánnyal együttműködve végzi a megye gyöngybagoly állományának felmérését és védelmét.

Állományfelmérés

Tevékenységünk kiterjedt - néhány kivétellel - az összes egyházi épületre, minimum évente egyszeri átvizsgálással. Egykori, gyöngybagolyra utaló jelet gyakorlatilag minden toronyban találtunk. Az átvizsgált templomtornyok (120) mintegy 60%-a nyitott, vagyis országos viszonylatban még igen kedvező a helyzet. A védelmi munkának köszönhetően sok helyen csak a baglyok bejárását biztosítandó nyitottak a tornyok (pl.: Bajna, Gyermely, Kocs, Máriahalom). A régióban (a megye és annak környéke) 23 gyöngybagolypárt ismerünk, ebből 17 pár költése sikeres volt; az év végéig megismert fiókák száma 109 példány, a gyűrűzött öreg madarak száma három (1999.). A maradék négy költőpárból két fészekaljat nyest pusztított el, két helyen nincs információnk a költésről. Általános tapasztalat, hogy az enyhe téli időjárás ellenére sem volt igazán kedvező költési időszak a gyöngybaglyok számára, ennek feltételezett oka, hogy a fióka kelés idején jelentkező hűvös esős időjárás volt (a másodköltések már eredményesebbek voltak, de ennek végén jött a havazás).

Védelem

Beavatkozásra a gyöngybaglyok védelmében Kocs, Mány, Tárkány, Úny községekben került sor, ami költőláda kihelyezést, költőüreg készítést, belső szerkezeti átalakítást, épületmegnyitást és fiókamentést jelent.Gyöngybagoly fiókák

A régióban összesen kihelyezett költőládák száma huszonkettő (Vérteskethely, Szőny, Szomor, Tarján, Dág, Epöl, Sárisáp, Piliscsév, Kesztölc, Csép, Szákszend, Vereb, Kápolnásnyék, Makád, Zsámbék, Perbál, Mezőörs, Csákvár, Biatorbágy, Kisigmánd, Pátka, Vértesboglár). A továbbiakban ládakihelyezésre csak néhány újonnan lezárt épületben lesz szükség, de ezek megnyitására is van reális esély az alábbiakban részletezett megoldással:

Az egyházi személyek részéről jogos kifogás, hogy a nyitott templomtornyokba bejáró galambok sok fészekanyagot hordanak be, illetve ürüléket hagynak maguk után, ami a villamos harangszerkezetben jelentős károkat okoz. Ha a harangszerkezet feletti un. süvegteret deszkázással leválasztjuk, akkor egy teljesen szeparált, sötét teret kapunk. Ebben a baglyok minden zavarástól mentesen, ideális költőhelyet találnak. A röpnyílás könnyedén elkészíthető valamelyik süvegablak megnyitásával. Ezek után a tetőtér többi részének teljes lezárása a baglyok költését nem befolyásolja. A módszer bár nehezebben kivitelezhető, de nem drágább a költőládák kihelyezésénél. Az ország különböző részein ilyen módon átalakított 15 templomtorony mindegyikében sikerrel költöttek a gyöngybaglyok, galambok pedig egyáltalán nem látogatták a teljesen sötét süvegrészt.

Finanszírozás

A gyöngybagoly állományfelmérésre és védelemre az MME központi pályázatából kapunk pénzt, de összességében az elvégzett munka, ellenőrzések, védelmi tevékenység költségvonzata jóval meghaladja a rendelkezésünkre bocsátott összeget. A hiányzó pénzt a programban résztvevők “saját zsebükhöz mérten” finanszírozzák.

A 2003 évi eredményeket itt olvashatjátok.

További gyöngybagoly-védelmi terveink:

  • a még nem ellenőrzött egyházi épületek átvizsgálása
  • a lezárt épületek költésre alkalmassá tétele
  • gyöngybagolyvédelmi és denevérvédelmi érdekek összehangolása
  • az alkalmas költőhelyeken a költés zavartalanságának biztosítása, eredményességének javítása
  • telelő területek felderítése, téli veszélyforrások lehetséges elhárítása.

A munkában tevékeny részt vállalt Argai Sándor, Bogyó Dávid, Csonka Péter, Krúg Tibor, Kozma László, Musicz László, Nyilas Gergő, Szecsődi György (MME K-E.m. Csoport), Akucs Anna, Barcánfalvi Péter, Besnyői Vera, Bodó Zsuzsa, Deák Szilvia, Deák Zsanett, Eipl Gábor, Elekes Péter, Fazekas Gergely, Fehérvári Péter, Fekete Betty, Kováts Dávid, Mayer László, Nagy Judit, Nagy Tibor, Nagy Tiborné, Nagy Zoltán, Osvát Szabolcs, Páhi Anita, Piroch Márton, Piroch Rezső, Pluhár Dóra, Tell Vilmos (Gyöngybagolyvédelmi Alapítvány).

Területi felelős:

 Piroch Márton (06-20-995-2830) és Kováts Dávid (06-20-472-2155)