|
|||||||||||||||
|
Az idei év kezdetével a megyei gyurgyalag és partifecske védelmi program ötödik esztendejébe lépett. Országos szinten hat éve folyik az “Országos gyurgyalag védelmi program” amely koordinációját idei év közepétől csoportunk végzi, Bagdi Antal vezetésével. A partifecske program országos központja Nyíregyházán van (MME Nyíregyházi Csoport), az idén pedig egy kutatóházban, Szabolcs-Szatmárban is folytatnak világszínvonalú munkát a fajjal kapcsolatban, mely kutatások nagy része a Felső-Tisza vidéki magpopulációra terjednek ki. Megyei csoportunk öt évvel ezelőtt kapcsolódott be a munkába és szolgáltat adatokat. A felméréseket idén 39 közigazgatási határon belül végeztük el 60 fészkelő telepen, ami 77%-os lefedettséget mutat.
Felmérési eredmények 2000-2001-ben.
A legnagyobb partifecske fészkelő telepet Komárom határában Nagyherkályon mértük fel, ahol egy új öntöző víztározó kialakítása közben fészkeltek be a közel 100 m hosszúságú 3m magas partfalba a madarak, ahol 1 100 párt számoltunk! Krúg Tibor többek között itt is jelölt több mint 400 példányt. A területen fészkelés kezdetekor közbe kellett lépnünk, és le kellett állítani a munkálatokat augusztus első hetéig, amíg az utolsó fecskék is kirepültek. A védelmi munkában nagy segítséget nyújtott Pénzes László, Szecsődi György és a Solum Rt, aki nagyon rugalmasan kezelte a kialakult. A természeti értékek megóvását szem előtt tartva jártak el! Segítségüket és közreműködésüket köszönjük! A legtöbb gyurgyalag párt számláló telep Tokodon volt, egy új löszmélyút falában - 40 pár (Lenner József).
Egy másik rekonstrukciót Tatabánya és Vértesszőlős közötti területen egy régi teljesen benövényesedett kis homokbányában hajtottuk végre Fogarasi Péter vezényletével, ahol az idén 6 pár partifecske költött sikeresen. Az idei évben Magellan kézi GPS műszert is használtunk a telepek elektronikus tárolására, pontosabb helymeghatározásra. UTM térképekre csak azokat a pontokat vittük fel, amit nem tudtunk még GPS-re felvinni. Célunk a jövőben minél több telepet műszeresen is tárolni. Csoportunk célja a jövőben, az állományfelméréseket és a veszélyeztető tényezők feltárását folytatni, nagyobb felmérési lefedettséget elérni, információs táblákat kihelyezni veszélyeztetett partfalak védelmére, partfalak további helyreállítása, fészkelésre alkalmassá tétele, különösképpen a nyergesújfalui telepen. Az idei év felmérő és védelmi munkáiban részt vettek, és munkájukat köszönet illeti: Ballabás Gábor, Bátky Gellért, Bátky Kolos, Bogyó Dávid, Bogyó Veronika, Csonka Péter, Fogarasi Péter, Járvás András, Kovács Katalin, Krúg Tibor, Lenner József, Meló Katinka, Müller László, Péli Réka, Pénzes László, Pogány Viktor, Riezing Norbert, Szentirmai István, Szimuly György, Szecsődi György, Villám Zsuzsanna, Virág Petra. Külön köszönet illeti a tatai Táltos Lovas Klub-ot és a komáromi Solum Rt-t a védelmi intézkedésekért. A munkánkat 2001-ben a KAC “h” kerete támogatta! További információ: Gyurgyalag és partifecske állományfelmérő programProgramvezető: Bagdi Antal 2543 Süttő, Bikoli u. 48. tel.:33/474-223 mobil:
30/378-1974
|
|||||||||||||||