Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület
Komárom-Esztergom megyei Csoport
Madarak és Fák Napja

2005.

 

Csoportunk hagyományainak megfelelően idén is megrendezésre került a Madarak és Fák Napja alkalmából vetélkedőnk.

 

Herman Ottónak, a Magyar Ornithológiai Központ alapítójának és egykori igazgatójának javaslatára és szorgalmazására gróf Apponyi Albert vallás-és közoktatásügyi miniszter 1906-ban körrendeletben elrendelte, hogy valamennyi iskolában, minden évben egy külön napot szenteljenek a madarak és fák napjának. Így e nap iskolai ünnepünk is egyben. A századelőn született miniszteri rendelet nem határozta meg az ünnep pontos időpontját, de gyakorlattá vált, hogy a megemlékezéseket és az ünnepi programokat május elején tartották. A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 1994. áprilisi rendeletében kijelölte a madarak és fák napjának időpontját. Ez évtől kezdődően országosan május 10-én ünnepeljük e jeles napot

A verseny végeredménye:

I. HELYEZETT:

„ZÖLD KÜLLŐK” CSAPATA

MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA, TATABÁNYA

II. HELYEZETT:

„HÁRSFA- VIRÁG” CSAPAT

II. RÁKÓCZI FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA, SÜTTŐ

III. HELYEZETT:

„CSACSOGÓ CSAJOK” CSAPATA

SÁGVÁRI ENDRE ÁLTALÁNOS ISKOLA, OROSZLÁNY

A MEGYEI CSOPORTUNK ÁLTAL MINDEN ÉVBEN FELAJÁNLOTT KÜLÖNDÍJAT IDÉN TÁT NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI ÁLTALÁNOS ISKOLA „JÉGMADARAK” CSAPATA KAPTA.

Valamennyi nevezett csapatnak gratulálunk és reméljük, hogy jövőre is találkozunk!

Tesztlap                Javítókulcs

Addig is minden kifejezetten a madarak iránt érdeklődőt várunk szeretettel az augusztus 14- től megrendezésre kerülő természetvédelmi táborunkba, októberben a Nemzetközi Madármegfigyelő Napokra és november végén Tatán az V. Vadlúd Sokadalom elnevezésű rendezvényünkön is!

Jó hangulatú kirándulásokat, élményekben gazdag madármegfigyeléseket kívánunk!