Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület
Komárom-Esztergom megyei Csoport
Nemzetközi Madármegfigyelő Napok

2002. október 5-6.

2002. évi központi rendezvény

Ez évben Csoportunknál, a Naszály melletti Ferencmajori-halastavak területén volt az MME köponti rendezvénye! 

Szeretném megköszönni azt a csodálatos élményt, amiben tegnap részem lehetett a Ferencmajori-tavak mellett. Komáromból 1 óra 45 perces kerekezés után kinyílt előttem a tavi világ. Először csak a környezet szépségét élveztem. Aztán a távcsövön keresztül szinte megfogható közelségbe kerülő hattyúk, tarka récék látványa bűvölt el.

A legnagyobb élmény a madárgyűrűzés volt. Az erős férfitenyérben nyugodtan megülő apró madárkák láthatóan fájdalommentes megjelölése -77 évesen - először látott élmény volt részemre. A gyűrűzést végző úr előzékenyen tette lehetővé számomra, hogy lefotózzam a kékcinkét, nádi poszátát, csücsörkét.

Messziről nagy fekete madarat pillantottam meg. Most tudtam meg, hogy a kárókatona nálunk is élő madár. Járkáltunk a tó körül, honnan láthatnánk jobban. Egy kedves fiatalember odavezetett ahhoz a távcsőhöz, amelyik egészen elém hozta a tollászkodó kárókatonát. A sok látvány mellett nagy örömet hozott, hogy sok gyermek gyönyörködött a vízimadarak világában. Volt olyan csoport, akiket tanáruk mellett az igazgatójuk is elkísért. Bárcsak több pedagógus értené meg az ilyen kirándulásokban rejlő nevelési lehetőségeket!

Ha csak tehetem november 23-án ott leszek Tatán egy újabb találkozáson a vízivilággal. Köszönöm a szervezők munkáját, mellyel lehetővé tették nekem ezt az élmény dús napot.

Egy látogatónk köszönte meg ezzel a kedves levéllel csoportunk munkáját, melyet a Nemzetközi Madármegfigyelő Világnap kiemelt magyarországi helyszínén, a naszályi Ferencmajori-halastavaknál végeztünk.

A Madármegfigyelő Napok tizenkét éve a BirdLife International kezdeményezésében vették kezdetüket, minden év október első hétvégéjén. Az európai országokban a BirdLife-ot képviselő szervezetek rendezik. A koordinátor ez évben a BirdLife Hungary (MME) volt. (Csoportunk külön büszkesége, hogy titkárunk, Csonka Péter is ott volt az Európa minden tájáról érkező adatok feljegyzésénél, értékelésénél!) A rendezvény célja, hogy a madárvonulás megfigyelésével, bemutatásával felhívja a figyelmet a madár- és természetvédelem fontosságára, a globális természetvédelmi problémákra, bemutassa a madárvédő szervezetek munkáját, növelje annak társadalmi támogatottságát. A rendezvény egyben verseny is volt az országok között. A legtöbb helyszín (123 db) Magyarországon volt, a legtöbb résztvevő (19000 fő) Spanyolországban jelent meg, a legtöbb madarat (400000 példány) Svédországban látták.

Az MME Komárom-Esztergom megyei Csoportja 12 helyszínen figyelte meg, és számlálta a madarakat. Összesen 475 fő vett részt ezeken a helyszíneken 29695 madarat megfigyelve, melyek mintegy 110 faj egyedei voltak.

Több ritka faj is előkerült:

1 pld. hím vörös ásólúd (Ferencmajor)

1 pld. 2. éves dolmányos sirály (Ferencmajor)

1 pld. fiatal heringsirály (Ferencmajor)

3 pld. vörösnyakú vöcsök (Ferencmajor)

1 pld. nagy őrgébics (Ferencmajor)

1 pld. kabasólyom (Ferencmajor)

2 pld. füstifecske (Ferencmajor)

A ferencmajori kiemelt helyszínen gyűrűzés is folyt. Alább következik a gyűrűzési adatsor:

  • kék cinege (Parus caeruleus) - 68 pld.
  • csilp-csalp füzike (Philloscopus collybita) - 19 pld
  • nádi sármány (Emberiza schoeniclus) - 15 pld
  • széncinege (Parus major) - 8 pld
  • seregély (Sturnus vulgaris) - 6 pld
  • cserregő nádiposzáta (Acrocephalus scirpaceus)- 4 pld
  • mezei veréb (Passer montanus) - 3 pld
  • barkós cinege (Panurus biarmicus) - 3 pld
  • barázda billegető (Motacilla alba) - 2 pld
  • zöldike (Carduelis chloris) - 2 pld
  • sárszalonka (Gallinago gallinago) - 1 pld
  • kis sárszalonka (Lymnocryptes minimus) - 1 pld
  • szürke cankó (Tringa nebularia) - 1 pld
  • ezüst lile (Pluvialis squatarola) - 1 pld
  • jégmadár (Alcedo atthis) - 1 pld
  • cigánycsuk (Saxicola torquata) - 1 pld
  • havasi partfutó (Calidris alpina) - 1 pld
  • léprigó (Turdus viscivorus) - 1 pld
  • nádi tücsökmadár (Locustella luscinioides) - 1 pld

Összesen 19 faj 139 példányára került gyűrű!

Volt tehát mit megfigyelni a beérkező iskolás csoportoknak. A helybéli naszályi iskolán túl három tatai (Fazekas, Színes, Vaszary) és két tatabányai iskola (József Attila, Móra Ferenc) “küldöttségének” mutathattuk meg egy mesterséges halastórendszer élővilágát és madárvonulásban betöltött szerepét. Két fix helyszínen (gyűrűző sátor; központi sátor + madármegfigyelő torony) valamint a 13 tó partján vezetőinktől halhattak a gyerekek és a megjelenő érdeklődők (köztük sok család) mindarról, hogy miért fontos nekünk ez az élőhely.

A központi nagy sátornál LEICA távcsőbemutató, kiadvány-árusítás és tanácsadás is várta az érdeklődőket. És akikről még nem feledkezhetünk meg: a FLORA FILM háromfős kis csoportjáról, akik reggeltől-estig velünk voltak, velünk örültek a különlegességeknek, és nagy hozzáértéssel örökítették meg a Duna Tv Talpalatnyi Zöld című műsora számára többek közt a késő délután megérkező, vadászati bemutatót tartó két öreg réti sast és a minden kérdésre megfelelő Fazekas utcai általános iskolásokat!

Nagy köszönettel tartozunk az MME Komárom-Esztergom megyei Csoportja nevében minden résztvevő, szervező tagtársunknak áldozatos és magas szintű szakmai munkájukért, és nemkülönben azért a légkörért, melyet az eseményre varázsoltak és ezzel szinte az összes látogatót elbűvölték!

Köszönjük kiemelten Kállay György elnök úrnak, Jánossy László ügyvezető igazgató úrnak és Márkus Ferenc elnökségi tag úrnak valamint a Természetes Életmód Alapítvány két képviselőjének Labancz Györgyinek és Czumpf Attilának látogatását és a képviseletet a sajtó és prominens személyek felé!

És a legfontosabb: a Tatai Mezőgazdasági Rt-nek, hogy a területen rendezhettük meg eseményünket, illetve a Cornexi Rt-nek, hogy termékeikkel a gyerekeknek kedveskedhettünk!

Tekintsd meg a 2000. évi eredményeket vagy a 2001.-ben megfigyelt madarak listáját is!

További információ: www.mme.hu