Világhírű természettudósunk, Hermann Ottó 1835-ben született. Tudását szívós kitartással, példátlan szorgalommal, fáradhatatlan érdeklődéssel, önképzéssel szerezte és gazdag tartalmú műveit mind idehaza, mind külföldön ma is forrásmunkának használják.

Darányi Ignác földművelésügyi miniszter 1901-ben a 24.655/VII. 1. sz. Körrendelettel elrendelte a "madarak és fák napjának" tartását, "megünneplését" az akkori Nagy Magyarország minden népiskolájában. A miniszter felkérésére ekkor írta meg Hermann Ottó a "Madarak hasznáról és káráról" szóló több kiadást megért kitűnő könyvét, melynek 3. kiadása volt első madártani irányú szakkönyvem. Magyarországon ekkor 339 fajt tartottak nyilván.

Az 1911-ben az Országos Állatvédő Egyesület kiadásában megjelent, "A madarak és Fák Napjáról szóló Iskolai Jelentések I. évkönyve" szerint szép műsorok voltak Piszkén, Sárisápon, Esztergomban. Lábatlan, Süttő is küldött jelentést a megemlékezésről, de szerepel itt Dorog, Annavölgy, Nyergesújfalu. Hermann Ottó szerint "Ott, ahol az anyatermészet szűzen tiszta és érintetlen, ott nincsen sem káros, sem hasznos madár, mert csak szükséges van."

Hermann Ottó 1914-ben meghalt, Hazánk területének 2/3 részét elvesztette. A madártant elsősorban a természetjáró vadászok, természetkedvelők, gazdálkodók űzték, természetesen saját szempontjaik szerint. A baglyok, ölyvek nem voltak közkedveltek. Majd minden vadász szobáját kitömött "egerészölyv (!)" "díszítette", mivel nem is volt vadász, aki ne üldözte volna ezt a "káros (!)" ragadozót, mely pusztítja (?) a baromfit és a vadászható szárnyasokat.

Ezek a hiedelmek átöröklődtek az utódokra is és nagyon felvilágosult természetjárónak kellett lennie annak, aki az ellenvéleményt képviselte. Anyai dédapám, Stierand Vencel főerdész (Oberförster) volt. Nyilván tőle örököltem a természet szeretetét. Édesanyám is erre oktatott. Vezér (Wilsch) Károly nagybátyám már korán kivitt magával az erdőbe, cserkészetekre. Ilyen előzmények után a bencés gimnázium 6. osztályában váltam tudatosan a madártan elkötelezettjévé. Örök hálával tartozom néhai Ft. Szólás Honor bencés természetrajz tanáromnak, aki hathatós segítségemre volt madártani tudásom elmélyítésében. Az esztergomi főgimnázium könyvtárából megkaptam a milleniumi Brehm: Madarak köteteit, tanulmányozásra, érettségi után pedig sok napot töltöttem a gimnázium szertárában, ahol az ismeretlen - főleg ragadozók - meghatározását végeztem.

Madártani tanulóéveim nem voltak könnyű idők. A tanulás mellett minden szabadidőmet a természetben töltöttem. A vadászok tájékoztattak megfigyeléseikről, így ifj. Áprily Antal süttői vadász is, akinek nagyon sok ismeretet köszönhetek. Eleinte társam nem volt, így a mai értelmű madarászokról nem beszélhetünk. Egész életemre kiható betegségemet is ennek a szenvedélynek köszönhetem. Fészek-megfigyelés közben estem le egy fáról, (ága letört) melynek következtében kétévi fekvésre kényszerültem.

Mindeddig Vezér György unokaöcsém és Áprily Ferenc (később orvos) gimnáziumi tanulókkal végeztünk közös munkát, főleg a süttői szigetvilágban, a vizivonulás, fészkelőállomány felmérésével. Egy-két érdeklődő csatlakozott hozzánk, de ez nem volt a mai értelemben vett szervezeti élet. Megfigyeléseinket feljegyeztük, kutattuk az érdekesebb fészkelőket, vonulókat. Így akadtunk az uhu nyomára (uhuzás céljára kiszedett fióka révén), valamint a kerecsen-pusztítások bizonyítékaira. Sajnos itt is a baromfi-féltés volt az elsőrendű ok. De láttunk - kitömve - a kőbányákban ejtett hajnalmadarakat, valamint baglyokat is. Ha egy-egy elejtett madarat megszerezhettünk, úgy igyekeztünk tudományos intézménybe eljuttatatni. 1936 után sikerült kapcsolatot találnunk a m.kir. Madártani Intézettel, névszerint Varga Kálmán főadjunktussal, akinek az Intézet által küldött vonulási bejelentő nyomtatványokon küldtük be jelentéseinket. A jelenlegi szervezeti formáról abban az időben beszélni nem lehetett.

Már betegségem előtt fűztük szorosabbra kapcsolatunkat Hopp Ferenccel, akivel régebben ismertük egymást és közös megfigyeléseket is végeztünk. Eszközeink eléggé kezdetlegesek voltak és messze alulmaradtak a maiak teljesítményeinek. Nekem például hosszú évekig Édesapám háborúból hazahozott 4x-es üveglencsés, - prizmanélküli - távcső jutott. Amikor a 40-es években egy 6x30-as LÉGÓ (Légvédelem) távcsövet kaptam kölcsön, igen megelégedett voltam, bár ezután egy tábornok ismerősöm jóvoltából 16x50-es prizmás látcsőhöz jutottam. Ezzel már lehetővé vált a dunai nagy távolságokra is a pontos megfigyelés. Hopp Ferenc a táti szigeteket, dorogi kőbányák madárvilágát figyelte, amikor még gyakrabban szem elé került a kövirigó, több pár vörös vércse költött a kőbányákban, gyakori volt a hantmadár, a bányák alatti akácosokban a különböző füzikék és olykor csapatos vonuláson az erdei szürkebegyek.

Mint az esztergomi gimnázium 14. HOLLÓ cserkészcsapatának tagja letettem a "madárvédő" különpróbát. 1937-től 1939-ig tartó betegségem után Lábatlanra költöztünk. Lakásunk közvetlenül a Duna mellett volt, így közelről figyelhettem a Gerecsében fészkelő barna kánya halászatát, a téli bukórécéket, a vadludat zsákmányoló rétisast. Willerding József cementgyári tisztviselővel jártam a Duna partot, a gerecsei erdőket, bányákat. Nagyon sokat segített.

A háború befejeződésével Süttőre költöztünk. A harci cselekmények minden eszköztől megfosztottak. Távcsövemet, puskáimat az oroszok (helyiek), míg fényképezőgépemet és tartozékait németek vitték el. Pedig a negyvenes években már jól kiépített kapcsolatban álltam a Madártani Intézettel, így dr. Vasvári Miklóssal is, akinek irányításával végeztem munkámat. Gyűjtöttem számára a vizsgálati anyagot, gyomortartalmakat, a vízi téli fauna bizonyító madárpéldányait, sokszor az elejtő vadászoktól elkérve azokat. Semmiféle anyagi támogatást nem kaptam, így mindez saját költségemre történt. 1942-ben megkaptam a "Rendes megfigyelő"-i oklevelet, a később mártírhalálthalt dr. Vasvári Miklós kezdeményezésére. A háború után a fogságból hazatért Hopp Ferenccel folytattuk a megkezdett munkát, mely a Madártani Intézet ostrom miatti leégése folytán újból úttörő volt. Kapcsolatunk az Intézettel folyamatos, dr. Pátkai Imre, aki környékünkre többször is ellátogatott, valamint dr. Keve András, aki írásaimat rendezte sajtó alá, irányítása alatt dolgoztunk, szolgáltattuk az adatokat. Ekkor már elkezdődött az Intézet köré gyűlt idősebb és fiatalabb munkatársak szervezetbe való tömörítése.

1973 táján keresett meg levélben dr. Keve András, hogy vállalnék-e választmányi tagságot az alakuló Egyesületben. Az alakuló gyűlés után, ahol a Magyar Madártan kitűnő képviselőivel találkozhattunk, lassan szerveződni kezdtek a közigazgatási egységek szerinti helyi csoportok. Így választottak meg 1975 körül a Pilis Parkerdő HCs elnökévé. Több kiváló fiatal madarászt ismertem meg náluk, Kállay Györgyöt, Szentenderi Gézát, Urbán Sándort többek között. Itt már fejlett ragadozómadár-védelem folyt ebben az időben, bár még sok volt a fészekrabló. Különféle védelmi berendezésekkel, kitartó munkával sikerült végül is rendet teremteni. 1982-ben a 24. Sz. HCs választott meg elnökének. Az itteni helyi csoport vezetősége, tagjai dr. Skoflek István természettudós tanár alapított Herman Ottó Szakkör neveltjei voltak, kiváló ornitológusok. Musicz László, Szvezsényi László, Csaba Attila, Márkus Ferenc, Krúg Tibor, Benke Emília és sokan mások. A H. O. Szakkör kitűnő madártani, növénytani, geológiai és már természettudományos munkákat tartalmazó évkönyveit az 1981-ben hivatása gyakorlása közben elhunyt, kedves jóbarátom dr. Skoflek István rendszeresen megküldte nekem.

A HCs szervezetten végezte a madármegfigyeléseket, a tatai tavak vadlúd-vonulási adatgyűjtéseit, melyben Musicz László titkár tűnt ki tanulmányaival. De az előírt időpontokban a kijelölt megfigyelőhelyeken, sorozatban végezték a vízi szinkron megfigyeléseke, melyek eredete 1942-re nyúlik vissza, amikor is dr. Vasvári Miklós kezdeményezte, ezen munkálatokat. A HCs tagjai a középső Duna teljes szakaszát ellenőrzés alatt tartják, és mintaszerűen végzik a szükséges megfigyeléseket. De folyamatban van az országos ponttérképezéssel előírt munkavégzés, illetve évről-évre felmérik tagjaink, és aktívan védik a Gerecse ragadozómadár-állományát is.

A Helyi Csoport jelentős feladatokat vállalt magára az ifjúság természetvédelemre való nevelésével kapcsolatban. A Gerecsei Tájvédelmi Körzet munkáiban is tevékenyen részt vállal, így pl.: kerecsensólyom és parlagi sas védelem, védelemre érdemes területek feltárása, szakvélemények adása stb. Különböző témájú természetvédelmi pályázatokban vesz rész, melyek célkitűzéseik anyagi hátteréül szolgálnak.

Sajnos a természetvédő munka az olykor ellenőrzés nélküli privatizációval megnehezedett, néhol lehetetlenné vált. A vadásztársaságok megszaporodásával a természetvédelem lehetőségei is korlátozódtak és a rendszerváltás előtti követendő feladatok irányváltozásával a természetvédelmi stratégia is a nem mindig önzetlennek mondható, önös ellenérdekű célkitűzésekkel kell, hogy megbirkózzék.

A rendszerváltás előtti védendőnek ítélt értékek átminősültek, és részben magánkézbe kerültek. Ezzel pedig megnehezült a mi munkánk is. Erre legyünk tekintettel az új korszak kezdetén!