Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület
Komárom-Esztergom megyei Csoport

A DUNAI-SZIGETEK TERMÉSZETI ÉRTÉKEI

Bevezetés

A Dunai Komárom-Esztergom megyei szigeteinek Mocsi-szigetfelmérésére irányuló programot Csoportunk 1998-ban indította útjára, melyre sikeres pályázattal támogatást nyertünk a Központi Környezetvédelmi Alaptól. A programban kitűzött célokat 3 éves intervallumban határoztuk meg, ezek alapján 1998-2000 kerülnek megvalósításra. A feladat jelentősége még inkább előtérbe kerül a Bős-Nagymarosi vízlépcső körüli viták tükrében. Többek között ezért is merült fel annak szükségszerűsége, hogy az évtizedek során folytatott madártani megfigyelések összegzése új, többéves felmérés és kutatás után egy átfogó tanulmány összeállítása megtörténjék.

Dunai-szigetek állományfelmérő-program

A program célkitűzései:

Csoportunk felvállalta a Duna Komárom-Esztergom megyei szakaszán lévő szigetek felmérését, természetvédelmi leltárának elkészítését. A program elindítását két ok is indokolttá teszi. A Középső-Duna madártani kutatása mindenkor kiemelt feladat volt. Lásd Táti-szigetek, Alsó-sziget, Dunamocsi-sziget kutatása, továbbá a telepesen fészkelők természetvédelmi problémaköre, vonuló vízimadár szinkronok hangsúlyozottsága. Kevesebbet tudunk viszont a szigeteken lévő mai madárpopulációkról, vegetációkról. Több sziget illetve szigetcsoport (Gönyűi-szigetek, Monostori-sziget, Neszmélyi-szigetek) részben vagy teljesen feltáratlanok előttünk. A szigetek állományfelmérését három éves átfogó programban szeretnénk megvalósítani 1998. májusától - 2000. december 31-ig.

Vállalt feladatok:

  • Adatszolgáltatás a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Monitoring Központ részére. (Ritka és Telepesen fészkelők Monitoringja (RTM), Ragadozómadár-védelmi Szakosztály).
  • Eredményeivel segíteni Csoportunk, illetve más természetvédelmi szervezetek hatékonyabb munkáját.
  • Rendszeres beszámolók elkészítése a felmérő munka eredményi alapján Helyi Csoportunk vezetőségének.
  • Szemléletformálás, előadások szervezése, és lebonyolítása. A megye információs fórumán jelen lenni, publikálni.
  • Társadalmi kontroll a hivatalos hatástanulmányokhoz

Állományfelmérési tevékenység

KiskócsagA felmérés törzsét a monitoring programok alkotják. Célunk többek között a szigeteken költő ritka, veszélyeztetett és a telepesen fészkelő madárfajok felmérése, létszámukban bekövetkező változások nyomon követése évről-évre. Nem tudjuk pontosan, hogy az esetlegesen megépülő Bős-Nagymarosi vízlépcső, milyen hatásokat fog kiváltani a szigetek élővilágára. Sejtéseink vannak arról, hogy a vízszint megemelkedése a szigeteken jelentős ökológiai változásokat idézhet elő. Az ökológiai rendszer felborulását, változását mérni tudjuk a fajok elterjedésének mennyiségi viszonyainak vizsgálatával.

Felmérő programok közül elsősorban az RTM program illetve a Dán-rendszerű madárszámlálás a két legfontosabb, mely a fészkelő fajok állományváltozásának követésére szolgál. A vonuló fajokra a Vízimadár Szinkron program vonatkozik. Mindhárom programban területi koordinátor hálózat működik. Magunk elé tűztük más társadalmi természetvédelmi szervezetek bevonásával a szigetek növényállomány felmérését is, különös tekintettel a védett és ritka fajokra.

Összefoglaló beszámoló az elért eredményekröl 1998-1999.

Ritka és Telepesen fészkelő Madárfajok Monitoring Programja (RTM)

Feladatunk volt a szigeteken költő ritka, veszélyeztetett és a telepesen fészkelő madárfajok állományának felmérése. Az RTM programot telepesen költők pl. gémfélék, speciálisan végzett állományfelméréseket ragadozómadarakra alkalmazzuk a szigetek összességére tekintve. A felmérés alapegysége a 2.5x2.5 km-es UTM szelvénynégyzet, mely így 625 ha-t foglal magába. Ez a területnagyság többé-kevésbé ideális a kis denzitású, és telepes fajok felmérésére, és a számítógépes feldolgozáshoz.

A szigetekről 1:10.000 méretarányú térképekkel rendelkeznünk.Kárókatona fészektelep A megfigyelési, felmérési területen feljegyzéseket készítettünk, az észlelt madáregyedek, párok, fészkek, telepek helyét és számát a lehető legpontosabban térképen jelöltük be. A munkát fészkelési időszakban végeztük el. Gémtelepet három szigeten találtunk. A Szlovák-Mocsi-szigeten (Süttői-sziget)- itt található a megye legnagyobb gém és kárókatona telepe, illetve Esztergom Helemba-szigeten, és az Ácsi-szigeten. Ezeken a területeken a számlálást teleszkópokkal a szigettel szemközti partról végeztük (Argai. Sándor, Bagdi Antal, Szentirmai István, Prommer Mátyás).

1999-től rendelkezésünkre áll egy kenu, mely nagyban megkönnyíti a szigetekre való bejutásunkat.

A ragadozómadár-állomány felmérése folyamatban van, a téli hónapokban elsősorban fészkek felkutatása a célunk. A munkában felmérésre került szigetek:

  • Ácsi-sziget.,
  • Szőnyi sziget (részleges felmérés),
  • Almásfüzitői–sziget,
  • Neszmélyi-sziget csoport,
  • Süttői-sziget
  • Táti szigetek
  • Esztergomi szigetek

Dán-rendszerű madárszámlálási program

Ezt a típusú programot kiválasztott mintaterületen- Felső-sziget, Radványi-sziget végeztük el (Argai Sándor, Bagdi Antal). Fészkelési időszakban, május-júniusban territórium térképező módszerrel hajtottuk végre a számlálásokat, meghatározott útvonalon. Az adatokat térképen 1:10000 rögzítettem, megállási pontok szerint csoportosítottam, formába öntöttem. Adatainkat az MME Monitoring Központjának juttattam el.

Vonuló Vízimadár Monitoring Program (VVM)

A Komárom-Esztergom megyei Duna szakaszon már több évtizede folynak ezek a szinkronfelmérések. A számlálást minden hónap közepéhez legközelebb eső hétvégén végezzük el, ezen belül is a legfontosabb a januári (nemzetközi) szinkron, illetve ezen kivül a márciusi és a novemberi szinkronnapok. A felméréseket előre meghatározott útvonalon több megfigyelő végzi. A főbb szinkronnapokon lehetőleg a megye teljes Duna szakaszán elvégezzük a felmérést, különös figyelemmel a szigetekre (Gönyűi-szigetek, Neszmélyi-szigetek, Nyergesi-sziget), melyek jelentős telelőhelyei, éjszakázó helyei különféle réce-és vadlúdfajoknak. A megfigyeléseket a partról teleszkópokkal, kézi távcsövekkel végezzük. A kiszállások többnyire gépkocsival történnek. Szinkron megfigyeléseket külön adatlapon jelentjük a programkoordinátor felé.

A szigetek növénytani felmérésének terve

A terv a megyében található dunai szigetek növénytani vizsgálatát tűzi ki célul. Jelenleg nincsen aktuális, a fent említett területre vonatkozó adatbázis és a régi művekben is kevés szó esik a dunai szigetekről. Felméréseinkel ezt a hiányt szeretnénk pótolni, valamint a madártani felméréseket szeretnénk kiegészíteniSárga nőszirom

Három fő pontban lehet összefoglalni a kutatások célját:

1. A szigeteken található fő társulások leírása- ez a madarak fészkelésével kapcsolható össze;

2. A kiszállások alkalmával a lehető legteljesebb fajlisták összeállítása

3. A további botanikai kutatásokra alkalmas területek kijelölése.

A megvalósítás megegyezik a madártani kutatások menetével.

A program az ornitológiai felmérések alprogramjának tekinthető, amely amellett, hogy kiegészíti azt, érdekes új adatokat is szolgáltat a hazai botanikusok számára, valamint dokumentálja a jelenlegi állapotot.

A főbb programokon kívül gyakran végzünk különböző megfigyeléseket a Duna több szakaszán.

A munkákban, megfigyelésekben a következő személyek vettek részt:

Argai Sándor, Bagdi Antal, Ballabás Gábor, Csonka Péter, Dr. Sághy Antal, Fogarasi Péter, Hlogyik Zsusza, Kovács Katalin, Láng István, Musicz László, Prommer Mátyás, Riezing Norbert, Szimuly György, Szecsődi György, Szentirmai István.

Kapcsolódó témakör: A Duna folyam, Vízimadár monitoring, Vadlúd szinkron a tatai Öreg-tavon, Gémgyűrűzés

Programvezető:

Bagdi Antal 2543 Süttő, Bikoli u. 48. tel.:34/474-223 apiaster@freemail.hu