Vizimadár monitoring  2007.

A már szokásossá váló táblázatos összesítésben láthatók a 2007-ben felmért területek és az ott talált vizimadár fajok fészkelő állományai. Az alsó sorokban vannak olyan, gyakori nádi fajok, melyek állományai csak egyes helyeken lettek felmérve, de érdekes adatokkal szolgálhatnak később egy újabb felmérést követően. Összességében elmondható, hogy a területekre jellemző fészkelő madarak megtalálhatóak voltak, váratlan negatív eredmény szerencsére nem volt.

 

Ami ebben az évben kiemelkedett, az a limicola-fajok fészkelése. Több alkalmas terület is volt a megyében, ahol fészkelt a gólyatöcs, gulipán, piroslábú cankó.

A telepesen fészkelő madaraink a két megyei fészektelepen költenek. Jól látható, hogy az összes fajnál emelkedett az állomány, ami az elmúlt 3 évben töretlenül zajlik. Örvendetes a kis kócsag és a bakcsó párok számának növekedése a 2005-ös összezuhanás után.

A szürke gém de különösen a kárókatonák állományának növekedése nagy lendületet vett, kíváncsian várjuk, hogy milyen csúcsokat írnak a következő években.

A következő grafikonokon látható madarak állományai stagnálnak ill. kisebb hullámzást mutatnak, de ezek nem nevezhetők kritikusnak. Ez alól kivétel a kis vöcsök állománya, ahol a kiemelkedő 2006-os év utáni visszaesés ellenére is emelkedő tendencia mondható el.

Az adatokat szolgáltatták: Csonka Péter, Csonka István, Pénzes László

Programvezető:

Pénzes László 2900 Komárom, Fenyves út 25., telefon: Tel.:20/299-8665, e-mail: masio@freemail.hu 

További információk:

Vizimadár monitoring program

2006. évi részletes eredmények

2005. évi részletes eredmények

2003. évi részletes eredmények

2002. évi részletes eredmények

Kapcsolódó témakörök:

Vadlúd szinkron a tatai Öreg-tavon

A Duna folyam

A tatai Öreg-tó

Ferencmajori-halastavak